GetUpStandUp

A GetUpStandUp (GUSU) fellépői harmadik éve feszegetik a rekeszizmokat és a határokat. A stand up comedy undergroundként is aposztrofálható csapat első sorban nem a TV-néző közönséget szólítja meg. Itt nem röpködnek Berki Krisztiánok, se Zámbó Árpik, nem tudjuk, ki az a Sarka Kata, vagy hogy Vajna Tímea mit csinál. Azt viszont tudjuk, hogy a közönségünk szereti, ha gondolkodunk, ezért is gondoltuk, hogy idén is ellátogatunk a Tű Fokánra, az ország legjobb közönségének nyomában.

CSÜTÖRTÖK:

Szántó Sándor

Dobosként minden zenész jó barátja, stúdiósként pedig az énekeseknek is. Ennek ellenére örökös harcot vív a mikrofonokkal, és az azokat vezérlő technikusokkal. Szenvedélyes absztinensként pedig általában neki marad szeme a társaságból az esték végére, így egy személyben mindenki emlékezete is. Nagy rajongója a gasztronómiának, főleg annak a területnek, aminél jobban járunk, ha már csak a kész étellel találkozunk.

+Meglepetés fellépő

PÉNTEK:

Feiszthammel Viktor

Aki tavaly kint volt Cserhátszentivánon, már találkozhatott Viktorral, a néhai Süss Fel Nap pultosából lett menő projektmanagerrel, akinek az Avas keserű, azonban az óta nagy változásokon ment át. Betöltötte a 40-et, így idén már a „bácsi” megszólítás lesz helytálló, és szintet lépett, egy gyerekes, büszke apukából kétgyerekes, alváshiányos apukává. De egy punk mindig is punk marad.

Rike (Potocki Feri)

Rike olyan régóta zsonglőrködik, hogy más az óta megszületett, és betöltötte a nagykorúságát. Ennek a szupererejének köszönhette, hogy bejárhatta a világot, és nem csak mosogatókat látott. Amióta pedig itthon él, úgy döntötte, hogy életét négy kutyával és pszichológus feleségével köti össze, a festői békásmegyeri lakótelepen. Műsorai interaktívak, és még interaktívabbá válnak onnantól, hogy előveszi a golyóit…labdáit.

VASÁRNAP:

Tarnóczi Balázs

A társulat alapítójaként Bear Grills és Don Quijote szerelemgyereke. Szabad bölcsészként munkáit gyakran járta át az egzisztencializmus, vagyis küzdött az életben maradásért, de végig sikerült megőriznie egészséges hedonizmusát. Volt már kőművestől nyomtatástechnikai szakújságírón át éttermi marketingesig minden. Balassagyarmati születésével, szécsényi és salgótarjáni gyerekkorával pedig Nógrád megye egy életre beleégett a tudatába.

Ferencz Norbi

Ha Norbi humorát nagyon akarjuk valakiéhez hasonlítani, akkor igyunk inkább egy sört és ne hasonlítgassunk. Az ő szürke állománya korántsem olyan szürke, mint amennyire programozó informatikus látszatát kelti elsőre. Jól játszik a morbid szituációkkal, és Pelikán Józsefhez hasonlóan ő is a nép egyszerű gyereke, ezért mindig képes meglepni őt a világ.